Nézőpont: Egyes Szám Harmadik Személyű Elbeszélés - 2. rész

– Ha még nem tetted volna meg, előbb olvasd el az előző részeket:
Egyes Szám Első Személyű Elbeszélés
Egyes Szám Második Személyű Elbeszélés
Egyes Szám Harmadik Személyű Elbeszélés - 1. rész

4. Mindentudó Elbeszélés
A mindentudó elbeszélés esetén a narrátor, mint egy istenség korlátlan hatalommal bír. Behatolhat bármely szereplő tudatába, értelmezheti az eseményeket, felvázolhatja a történet történelmi kontextusát, beszámolhat a múlt- vagy jövőbeli történésekről, sőt olyan dolgokról is tudomása lehet, aminek egyetlen karakter sem volt tanúja. Mindezt a tudásanyagot szabadon közölheti az olvasóval, és akár egyéni véleményét is hozzáfűzheti mintegy saját hangot alkotva. Minden eddigi nézőponttípusnál az információt részben vagy egészben a szereplők tudatán átszűrve juttattuk el az olvasóhoz, a mindentudó elbeszélésnél viszont a narrátor szemlélete befolyásolja a történetet.

Példa a mindentudó egyes szám harmadik személyű elbeszélésre Washington Irving – Rip Van Winkle című elbeszéléséből:
Aki egyszer már utazott felfelé a Hudson folyó mentén, annak emlékeznie kell a Kaatskill-hegyekre. A nagy Appalache-hegycsoportból kiágazó hegyvonulat ez, mely méltóságteljesen emelkedik a folyamtól nyugatra fekvő táj fölé, uralkodva az egész környező vidéken. Változást hoznak az évszakok, változást hoz az idő, sőt a napnak csaknem minden órája is valami változást hoz e hegyek bűvös színeibe és alakjába – közel s távolban nemhiába tekintik őket tökéletes időjelzőknek az itteni asszonyságok.

Előnyök
– Teljes írói szabadság. A szerzőt nem korlátozza a karakterek perspektívája és tudása.
– Egyszerű nézőpontváltás. Bármelyik szereplő tudatába betekinthetünk, akár egyetlen jeleneten belül.
– Széles rálátás a történet összefüggéseire.
– A narrátor közvetlenül szólíthatja meg az olvasót.
– Az elbeszélő egyedi hangja. Plusz színt adhat a történetnek, ha a narrátor emlékezetes megjegyzéseket tesz, például humorizál, vagy ütközik a véleménye a karakterek nézeteivel.
– Komplex történetek elmesélése, ahol a fókusz egy nagyobb csoporton vagy eseményen van, nem az egyénen.
– Feszültségteremtés azáltal, hogy az olvasót olyan információval látjuk el, melyeknek a szereplők nincsenek tudatában. Például egy horror jelenetben egyszerre láthatjuk a gyanútlan fiatalokat és a rájuk lecsapni készülő baltás gyilkost.

Hátrányok
– A korlátlan lehetőségek adják a legnagyobb nehézséget. Szabályok nélkül nem könnyű megtalálni az egyensúlyt, és a rossz döntésektől kaotikussá válhat a történet.
– Nem adja meg az olvasó számára a valóság illúzióját, mivel a szerző jelenléte folyamatosan emlékezteti, hogy csak egy kitalált történetről van szó.
– Könnyen elkényelmesedhet az író. A fontos részleteket, eseményeket egyszerűen csak elmondja, ahelyett, hogy a szereplőket kellőképp bevonva megjelenítené azokat.
– A nagy narratív távolság személytelennek tűnhet. Az olvasó csupán külső szemlélőként figyeli a szereplőket, így kevésbé tud azonosulni velük.
– Hosszú narratív blokkok. Az író megfeledkezhet magáról, és kiselőadást tarthat egy-egy témáról.
– A túl gyakori nézőpontváltástól töredezetté válhat a történet, és kizökkentheti az olvasót.

További példák mindentudó egyes szám harmadik személyű elbeszélésekre:
– Henry James – Egy hölgy arcképe; John Fowles – A francia hadnagy szeretője; Leo Tolstoy – Anna Karenina; George Eliot – Middlemarch; J. R. R. Tolkien – Gyűrűk Ura sorozat; Milan Kundera – A lét elviselhetetlen könnyűsége

Hangerő
A mindentudó elbeszélést aszerint csoportosíthatjuk, hogy a narrátor hangja milyen erősen szövi át a történetet. A klasszikus formában folyamatosan érezzük a jelenlétét. Az elbeszélő perspektívája áthatja a cselekményt, megjegyzéseket tesz a szereplőkre vagy az eseményekre, kinyilvánítja a véleményét. Lehet azonban kevésbé tolakodó is, ilyenkor a narrátor szinte láthatatlan, csak a legapróbb információt osztja meg velünk, ami a saját ítéletünk meghozásához szükséges.
Ahány író, annyi elbeszélői stílus létezik, így mindenkinek a saját feladata, hogy megtalálja a történetéhez leginkább illő tónust. Bármire is essen a választás, az elbeszélői stílust az elejétől a végéig egyenletesen fenn kell tartani, mivel ez tartja egyben a történetet. Az olvasónak szüksége van egy megbízható mesélőre, aki minden szükséges tudnivalót megad neki a megfelelő időben.

A klasszikus forma a 19. századot megelőzően volt elterjedt. Az elbeszélői hang jellemzően tekintélyt parancsoló módon, véleményét nem rejtve véka alá szólalt meg. A modernitás során azonban a mindentudó elbeszélés egyre inkább lekezelőnek, nehézkesnek és egyoldalúnak hatott. Az emberek a mesélő helyett, inkább a történetet átélő szereplőkre voltak kíváncsiak. Ez a folyamat a mindentudó narrátor fokozatos láthatatlanná válásához vezetett, míg végül a karakter került a teljes fókuszba. Így vált mára az egyes szám első személyű és a korlátolt egyes szám harmadik személyű nézőpont a dominánssá, a mindentudó elbeszélés pedig csendben kiment a divatból.

5. Korlátolt mindentudó elbeszélés
Nem lehet minden művet egyértelműen besorolni a korlátozott egyes szám harmadik személyű vagy a mindentudó elbeszélés kategóriájába. Száz évvel ezelőtt ez a csoportosítás még nem is létezett, így a klasszikusokat ömlesztve besorolták a mindentudó elbeszélések közé, akkor is, ha a narrátoruk szinte teljesen láthatatlan. A 19. és 20. századi regények nagy része szintén ebbe a köztes kategóriába tartozik, mivel akkoriban kezdődött meg az új trend kialakulása. A korlátolt mindentudó elbeszélés emiatt egy átmenetet alkot. A narrátor még megvan, és időnként megoszthatja a tudását az olvasóval, de nagyrészt a karakter van a fókuszban.
A korlátolt mindentudó elbeszélés nehezen meghatározható kategória. Hibás alkalmazása esetén könnyen érheti az írót a vád, hogy keveri a korlátozott egyes szám harmadik személyű és a mindentudó elbeszélés elemeit, ahelyett, hogy megállapodna valamelyiknél. Érdemes kidolgozni egy rendszert, hogy mikor kerülhet előtérbe a narrátor, és mi az ő mindenlátásának a határa. Például a fejezetek elején vagy egy új szereplő felbukkanásakor a narrátoré a szó, majd a nézőponti karakter előtérbe kerülésekor láthatatlanul a háttérbe húzódik.

Példák korlátolt mindentudó egyes szám harmadik személyű elbeszélésekre:
– Jane Austen – Büszkeség és balítélet; J. K. Rowling – Harry Potter sorozat; Henry James – Maisie tudja

Forrás:
– Writer's Digest Books: Crafting Novels & Short Stories
– Alexander Steele: Kezdő Írók Kézikönyve
– Nancy Kress: Characters, Emotion & Viewpoint
– Monica Wood: Description

Nézőpont: Egyes Szám Harmadik Személyű Elbeszélés - 1. rész

– Ha még nem tetted volna meg, előbb olvasd el az előző részeket:
Egyes Szám Első Személyű Elbeszélés
Egyes Szám Második Személyű Elbeszélés

Egyes Szám Harmadik Személyű Elbeszélés
Az egyes szám harmadik személyű elbeszélő nem szereplője a történetnek. A narrátor ebben az esetben a szerző által létrehozott hang. Az elbeszélő személytelenül meséli el a történetet: ez a szereplő ezt csinálta, majd azt, a másik megint mást.
Életünk során ezzel a nézőponttípussal ismerkedünk meg elsőként, hiszen a legtöbb gyerekmese egyes szám harmadik személyben íródott. A kisgyerekek számára sokkal könnyebb elképzelni egy szereplőt, mondjuk egy hercegnőt, mint azonosulni vele, amikor a saját személyiségtudatuk is még csak kialakulóban van. A felnőtt irodalom szintén természetesnek találja a harmadik személyű elbeszélést, mivel ezen a nyelven szoktuk elmesélni az ismerőseinkről szóló történeteket.

Példa az egyes szám harmadik személyű elbeszélésre Kingsley Amis – Szerencsés flótás című regényéből:
Dixon erőt vett magán és megpróbált az arcára olyan kifejezést erőltetni, mint amilyet a jóízű anekdota válthat ki. Aztán újabb arccal próbálkozott, és magában megfogadta, hogy mihelyt egyedül lesz, gyakorolni fogja. Az alsó ajkát beszívta a felső fogsora alá, az állát, amennyire tudta, leszorította, a szemét és az orrlikait kitágította. Biztos, hogy ily módon még el is pirulhat.

Előnyök
– Bele lehet nézni a nézőponti karakter fejébe, ugyanakkor kívülről is meg lehet szemlélni őt. Hogyan néz ki, mit csinál? Mindez nem lehetséges első személyben, mert az emberek nem gondolkodnak így saját magukról.
– Objektíven lehet közölni a tényeket, anélkül, hogy a nézőponti karakter filtere átszűrné a mondanivalónkat. A történet szabadabbá válik, és nem okoz klausztrofóbiás érzetet az íróban.
– Vissza lehet tartani fontos információkat.
– Könnyebb elvonatkoztatni és objektívan írni a karakterekről, ha nem kell eggyé válni velük.
– Nem okoz gondot, ha a narrátor csekély értelmi vagy nyelvi képességekkel rendelkezik.

Hátrányok
– Csökkent intimitás. Nagyobb távolság a karakter és az olvasó között.
– Kevésbé jellegzetes narratív hang.
– Az emlékek, vélemények, benyomások közvetítése könnyebben kelt mesterkélt hatást.

Az egyes szám harmadik személyű elbeszélés altípusai:

1. Egy nézőpontú, korlátolt 
Az egyes szám harmadik személyű elbeszélések között ez a leggyakoribb, és ez hasonlít leginkább az első személyű elbeszéléshez. A narrátor csupán egyetlen szereplő tudatába nyer betekintést. Ő meséli el a történetet, de a nézőponti szereplő tudatán keresztül érzékeljük a cselekményt. Attól függően, hogy az elbeszélő mekkora távolságot tart a nézőponti karaktertől, akár ugyanaz az intimitás is elérhető, mint első személyben, mégsem veszít a szerző a szabadságából. Ugyanakkor kötve van a karakterhez, hiszen a nézőponti szereplőnek minden olyan helyszínen jelen kell lennie, ahol történik valami.

Példák egy nézőpontú, egyes szám harmadik személyű elbeszélésekre:
– Ernest Hemingway – Az öreg halász és a tenger; Elizabeth Tallent – Föld Mollynak; Kingsley Amis – Szerencsés flótás;

Érzelmi távolság
Egy történetben az érzelmi távolság azt határozza meg, hogy az olvasó mennyire érzi közel magához a szereplőket. Az életben absztrakt dolog lenne meghatározni az érzelmi távolságot, de a prózában a nézőpont nyújtotta távolság mérhető, ha azt a kamera távolságának és látószögének analógiájára képzeljük el.
– Totál: A férfi megszaporázta lépteit a hideg éjszakában.
– Félközeli: A hideg levegő csípte a férfi szemét, így hát megszaporázta lépteit az éjszakában.
– Premier plán: A férfi érezte a hideg csípős ízét az ajkán, és megszaporázta lépteit az éjszakában.

Közeli
A közeli harmadik személyű elbeszélésnél a leírás megegyezik a nézőponti karakter szókincsével, származásával, társadalmi helyzetével, előítéleteivel és világszemléletével. A narratív hang majdnem ugyanolyan bizalmasan hat, mint első személyben, mintha csak elismételnénk, amit a karakter maga is mondott volna. Közvetlenül ismerjük meg a gondolatait (nem kell hozzátenni, hogy „ő gondolta”), és tapasztaljuk meg az érzéseit. Ezzel a módszerrel megtarthatjuk az első személyű elbeszélés minden előnyét: a közvetlenséget, a karakterrel való azonosulást, és a lehetőséget egy egyedi hang megalkotására. Ugyanakkor nem okoz olyan beszűkült érzetet. A narrátor könnyebben lép hátrébb, hogy olyan részleteket osszon meg, amiről a nézőponti karakter nem feltétlen gondolkodik.

Távoli
A távoli harmadik személyű elbeszélésnél a szerző kívülről nézi a karaktert, ezért sokkal formálisabb és kevésbé személyes hangon szólal meg. Ezt a nézőpont típust akkor érdemes használni, ha
– a főszereplő antipatikus, nagyon komplikált vagy túlságosan különbözik másoktól, ezért sok expozícióra van szükség, hogy bemutassuk és élővé tegyük a karakterét,
– jobban preferáljuk a hagyományos, formális stílust, szemben a karakter kötetlen, és gyakran zavaros előadásmódjától,
– szabad kézre vágyunk a szereplők és jelenetek leírásánál, hogy minél kevesebb megfigyelést kelljen a nézőponti karakter filterén átszűrni,
– a történet elég érdekes ahhoz, hogy kompenzálni tudja a szereplőktől való nagyobb távolságot.

Félközeli
Fontos megjegyezni, hogy a közeli, félközeli és távoli harmadik személyű elbeszélések nem különülnek el szigorúan egymástól. Inkább egyfajta folytonosságot alkotnak, mint ahogy a kamera távolról kezd ráközelíteni a film tárgyára. Valahol ennek a homályosan meghatározott területnek a közepén helyezkedik el a félközeli harmadik személyű elbeszélés. Ez a legrugalmasabb mindközül, ugyanis néhány lépés távolságból figyeljük az eseményeket. Szükség esetén azonban közelebb csusszanhatunk, bele a karakter fejébe, vagy hátrálhatunk, hogy egy kiterjedtebb képet kapjunk. Természetesen mindezt simán, szinte észrevétlenül kell tennünk, mert a darabos ugrálások élvezhetetlenné teszik a történetet.

2. Több nézőpontú, korlátolt

Akár első személyben, itt is választhatjuk, hogy több nézőponti karakterrel dolgozzunk. Általában hosszabb elbeszélésekben alkalmazzuk, mivel a rövidebb szövegekben nem áll rendelkezésre a több nézőponti szereplő kibontakozásához szükséges terjedelem. Ezt a technikát csak akkor használjuk, ha jó okunk van rá. A több nézőpont alkalmas arra, hogy a szerző különböző oldalairól mutassa meg a történet eseményeit, de ha a szereplők nagyon hasonlóan látják a világot, nincs értelme használni.
Ugyanúgy ahogy az egy nézőpontnál, egyszerre itt is csak egy karakter fejébe nyerünk betekintést, csak azt látjuk és érzékeljük, amit ő.
A több nézőpontú elbeszélés rengeteg hasznos előnnyel szolgálhat. Tágasabbá teszi a történetet azzal, hogy olyan jelenet is meg lehet fogalmazni, ahol a főszereplő nincs jelen, vagy olyan információkat tudhat meg az olvasó, amiről a főszereplő nem tud, ezzel fokozva a feszültséget. Több karaktert ismerhetünk meg bensőségesen, a gondolataikat, az érzéseiket, így sokkal összetettebb és valószerűbb alakokat kapunk. A különböző nézőpontok véleménye szembeállhat egymással, így az olvasónak szintén meg kell fogalmaznia a saját álláspontját.
Fontos kritérium, hogy mindig világosan jelezzük a váltást a nézőponti szereplők között. Az olvasónak biztosnak kell lennie abban, hogy kinek a szemén keresztül látja az eseményeket. A nézőponti karaktereket lehetőleg minél hamarabb, és minél részletesebben be kell mutatni, hogy az olvasónak minden szereplőről legyen egy alapvető ismerete. Körültekintést igénylő kérdés még, hogy melyik nézőponti karakter szemszögéből ábrázoljuk a tetőpontot, mert az egész történet mondanivalójára hatással lesz.

Példák több nézőpontú, egyes szám harmadik személyű elbeszélésekre:
– Stephen King – A setét torony; George R.R. Martin – A tűz és jég dala sorozat; Ricky Bass – Az őrség; Tom Drury – A vandalizmus vége

3. Objektív elbeszélő
Ez a típus különösen ritkának számít, és igazi kihívást jelent az olvasóval információt megosztani kívánó szerző számára. Ugyanis ebben az elbeszélő nem fér hozzá egyetlen szereplő tudatához sem. A szerző minden tudását a történetről (annak hátteréről, a szereplőkről, a konfliktusról, a témáról) pusztán a dialógusok és a cselekmény révén közvetítheti az olvasó számára, mintha egy filmet néznénk. Ennek a módszernek az előnye, hogy a szerző képes megteremteni az elbeszélői tisztesség és elfogulatlanság látszatát. Hátránya viszont, hogy nagyon eltávolítja az olvasót a szereplőktől, így nem sokáig képes fenntartani a figyelmet.

Példák objektív egyes szám harmadik személyű elbeszélésekre:
– Ernest Hemingway – Fehér elefánt formájú hegyek; Raymond Carver – Apróságok

Folytatás a 2. részben.

Nézőpont: Egyes Szám Második Személyű Elbeszélés

– Ha még nem tetted volna meg, előbb olvasd el az előző részt: Egyes Szám Első Személyű Elbeszélés

Egyes Szám Második Személyű Elbeszélés
Az egyes szám második személyű elbeszélés egy ritkán használt típusa a nézőpontoknak. A történetet egyetlen narrátor meséli el a "te" perspektívájából. Közvetlenül szólítja meg az olvasót, mintha ő maga lenne a főszereplő, akinek a tettei és a szavai papírra vannak vetve. Szinte erőszakosan kényszeríti rá a történettel való azonosulásra. Az egyes szám második személyű elbeszélés általában jelen időben játszódik, ezzel is fokozva a nézőpont sajátos sürgető érzetét.

Az egyes szám második személyű elbeszélésnek három fő alkalmazási módja lehetséges:
1. Közvetlen megszólítás. "A főszereplő te vagy."
Példa Jay McInerney – Fények, nagyváros című regényéből:
Egy bárban koptatod a szád egy borotvált fejű csajjal. A Tört Szívekben vagy tán a Rest Gyíkban. Mindez kitisztulhatna a fejedben, csak útba kéne ejtened a mosdót, hogy még egy kis Bolíviai Muníciót magadhoz végy… Agyad jelen pillanatban aprócska bolíviai katonáktól nyüzsög. Fáradtak és sárosak a hosszú éjszakai meneteléstől. Csizmájuk lyukas, éhesek. Táplálék kell nekik. A Bolíviai Muníció.

2. Önsegítő könyvek imitálása. "Hogyan legyél jó író?"
Példa Lorrie Moore – Segíts magadon! című novelláskötetéből:
Először az osztályteremben, egy bárban vagy az ócskapiacon találkozz vele. Lehet, hogy hatodikosokat tanít vagy barkácsboltja van, vagy művezető egy papírgyárban. Jó táncos. A haja mindig ápolt. nevet a vicceiden.
Eltelik egy hét, egy hónap, egy év. Érezd, hogy felfedeztek, hogy lesik a kívánságaidat, hogy szüksége van rád és szeret, aztán kezdj el néha unatkozni. Szomorodj el, zavarodj össze, és járj el a belvárosi moziba. Vegyél pattogatott kukoricát. Elmúlik majd. Egy hét, egy hónap, egy év múlva.

3. Dicsőített első személy. (Mintha a narrátor magához beszélne.) "Nagyszerű vagy."
Példa:
A bankpénztáros ablakához hajolsz, és végigsimítasz dús fekete fürtjeiden. A markodban van. Tetszik neki a gödröcske az arcodon, sőt még azt a pár ránc is, ami nemrégiben jelent meg a szemed sarkában, amikor mosolyogsz.

Előnyök 
– Ritka alkalmazása miatt különleges hatást kelt, ahogy az író közvetlenül szólítja meg az olvasót.
– Az egyszerű észrevételek sokkal nagyobb súlyt kapnak, mint első személyben. A legapróbb részletek is extra jelentéstartalommal bírnak, ahogy a narrátor elhinti közöttük saját nézeteit és rejtett érzelmeit.

Hátrányok
– Furcsa benyomása miatt egy idő után erőltetettnek fog hatni akár írjuk, akár olvassuk. Ezért regényeknél vagy hosszabb novelláknál nem javasolt az alkalmazása.
–  Nem minden olvasó hajlandó elviselni a kényszerített azonosulást. Van, aki ellenáll, és azt fogja mondani, hogy ő nem beszélget egy borotvált fejű csajjal a bárban. A karakter lehet, de ő nem.
– Az első személyre jellemző korlátoltság itt is jelen van. A történet teljes mértékben a narrátorhoz tartozik, a szerzőnek magában kell tartania saját megjegyzéseit és észrevételeit.

Forrás:
– Writer's Digest Books: Crafting Novels & Short Stories
– Alexander Steele: Kezdő Írók Kézikönyve
– Nancy Kress: Characters, Emotion & Viewpoint
– Monica Wood: Description