Bizonyára mindannyian találkoztatok már ezzel a szállóigével. Pedig a „Mutasd, ne mond” valójában csak útmutató, nem szabály, ami a kezdő írók tapasztalatlansága miatt égett bele a köztudatba. A „mutatás” valóban képes dinamikusan bemutatni a karaktert vagy a cselekményt, ugyanakkor a „mondás” sokszor képes ugyanazt a hatást elérni, ha a megfelelő szavakat használjuk.
Mi a különbség?
Sok kezdő írónak nehézséget jelent a kettő megkülönböztetése. Képzeld el, hogy van egy Alice nevű szürke egér karaktered, akit szeretnél bemutatni.
1. Mondás: Alice egy fiatal, félénk lány volt, aki úgy festett, mint egy egér. Alacsony és vézna, barna hajjal, apró szemekkel és hosszúkás arccal. Mindig bekukucskált az ajtón, mielőtt belépett volna egy buliba, így módjában állt észrevétlenül felszívódni, ha nem látott senki ismerőst.
2. Mutatás: Alice felszegett állal, lábujjhegyen egyensúlyozva ácsorgott Everett lakásának ajtajában. Bekukucskálva összerezzent Everett új hangszórójának dübörgésétől. Szaporán vette a levegőt, tekintete jobbra-balra futkosott, ahogy pásztázta a tömeget. Amikor észrevette a széles mosollyal közeledő Everettet, gyorsan a puncsos tálhoz iszkolt, miközben lapos cipője a csiszolt padlóval súrlódva halk neszezést keltett.
Az első verzióban elmondod, hogy Alice úgy néz ki, és úgy viselkedik, mint egy egér. A másodikban megmutatod az egérszerű tulajdonságait. Azonban mindkét példánál túlzásokba estünk.
1. Mindent tényként közöltünk, így nem hagytunk Alice számára esélyt, hogy bemutathassa magát. Az olvasó ettől úgy érzi, mintha csak egy képernyőn nézné a karaktert, ahelyett, hogy belemerülne a történetbe, és a karakterrel együtt élné meg az eseményeket.
2. Ezzel szemben a túlzott mutatás fellengzőssé válik, mintha tudatosan akarnád felsorakoztatni a tarsolyodban levő összes hasonlatot és metaforát. A karaktered akár el is tűnhet az áradatban. Ne hagyd, hogy a prózai stílusod felülkerekedjen a történeten, amit el akarsz mesélni.
A túl sok mutatástól a történet elnyújtottnak, sőt végtelennek tűnhet; a túl sok mondástól pedig laposnak és száraznak érezzük. Mit tesz ilyenkor egy tudatos író? Kombinálja a kettőt:
3. Alice mezei egér módjára ácsorgott Everett lakásának ajtajában. Kezeit maga elé tartotta, és lábujjhegyen egyensúlyozva pásztázta a tömeget ismerős arcok után kutatva.
Mikor melyiket használjuk?
Ha lecsupaszítva nézzük, a mutatásra gondolhatunk jelenetként, a mondásra pedig elbeszélésként. A jelenetnek specifikus szerepe van: általában tartalmaz dialógust; van kezdete, közepe és vége; továbbá előreviszi a történetet. Az elbeszélés a próza folyama, ami elmeséli a történetet.
– be akarjuk mutatni a szereplőinket (ha van egy önzetlen karakterünk, hatásosabb megjeleníteni, ahogy élelmet ad egy rászorulónak, mint csak tényként kijelenteni az önzetlenségét).
– a karaktereink interakcióba lépnek (ne félj párbeszédet írni; a szereplők szavajárásából és az egymással való viselkedésükből rengeteg információt közvetíthetsz az olvasó számára).
– akció/konfliktus jelentkezik (az ilyen események általában szerves hatással vannak a történetre, így semmiképp sem szabad néhány kijelentő mondattal elintézni őket).
– túlcsordulnak az érzelmek (hatásosabb étvágytalansággal, vagy a kedvenc dolga iránti érdektelenséggel kifejezni egy karakter szomorúságát, mint pusztán közölni a tényt. Azonban bármilyen fokozott legyen a helyzet, ügyeljünk a melodráma elkerülésére).
Válasszunk elbeszélést, ha:
– a történet megértéséhez szükséges háttér-információt szeretnénk elcsöpögtetni (de annyira nem fontos, hogy jelenetet írjunk belőle).
– mindennapi cselekvéssorról van szó (valószínűleg semmi nem borít ki jobban egy szerkesztőt, mint a szereplő reggeli rutinjával indított regény).
– a karakter(ek) helyet változtat(nak), de maga az utazás lényegtelen a történet szempontjából.
– az időben történik ugrás, vagy huzamosabb ideig nincs érdemleges esemény (ilyenkor elegendő néhány mondatban összefoglalni a történteket).
Hogyan mondjuk?
Az egyszerű elbeszélést is mutatóvá tudjuk tenni, ha megfelelően választjuk meg a kifejezéseket.
- Ági tanítónő bement kolléganője osztályába.
- Ági tanítónő besurrant kolléganője osztályába.
- Ági tanítónő beténfergett kolléganője osztályába.
Hogyan mutassuk?
Tapasztalatlan írók sokszor extrém végletekig használják a mutatást. Törvénynek veszik, hogy a jó leíráshoz mindent mutatni kell a szereplő kedvenc ételétől kezdve a bugyiján lévő pöttyökig. A történeted mondandójától függően neked kell eldöntened, hogy mit szükséges mutatnod.
Összefoglalva a mutatásnak és a mondásnak egyaránt helye van a prózában. Ha eddig abban a hiszemben éltél, hogy a mutatás jó, a mondás pedig rossz, ideje újragondolnod a dolgokat.
Ha szeretnél többet megtudni a témáról, nézd meg az Így neveld a regényed hasonló bejegyzését is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése