2017. szeptember 13., szerda

81% Kakaótartalom


Az érzelmeket ízekként élem meg. Természetesen a legfinomabb csemegéket mindig a férfiak jelentették számomra. Emlékszem az első szerelmemre. Alig múltunk 14 évesek, ártatlanok voltunk, az érzéseink egymás iránt pedig olyan puhák és édesek, mint a mályvacukor. Aztán 17 évesen utolért a lázadó korszak. Az akkori pasimmal vadak voltunk és tüzesek, akár a ghost chili. Minden cseppje fájt, és égetett, én mégsem tudtam neki ellenállni. Az egyetemen már óvatosabb voltam, és egy régi haverral jöttem össze. Nem igazán vonzódtam hozzá, de akkor jól jött a biztos pont. Hogy milyen ízt váltott ki belőlem? Igazából, csak a véletlennek köszönhetően találtam rá a megfelelő hasonlatra, amikor cukor helyett sót kevertem a tejszínhabba. Első ránézésre ugyanolyan könnyednek és selymesnek látszik, mint bármelyik társa, de belekóstolva egyenesen visszataszító az élmény. Végül az utolsó kapcsolatom ismét ígéretesnek indult, friss és ropogós volt akárcsak a pirított mandula, ám egy idő után kezdett megavasodni. Akár az összes eddigi szerelmemnek, ennek is lejárt a szavatossági ideje. 
Jelenleg nincs semmilyen íz az életemben. Csupán egy visszatérő álom csempészik némi fűszert a mindennapokba. Sajnos mire felébredek, nem emlékszem sem a férfi arcára, sem arra, mit csináltunk, ám a kellemes érzés, ami megmarad utána, egész nap elkísér. 
Hétvégenként, amikor van időm lustálkodni, hosszasan elmélkedem, hogy mihez társíthatnám ezt a kellemes bizsergést. Sok ötletet elvetettem, mígnem a kávénál állapodtam meg, a maga karakteres, sötét, keserű ízével, amihez egy felpezsdítő, ellenállhatatlan aroma társul. Valami azonban még mindig hiányzott a hasonlatból. Egy kis édesség, egy kis játékosság.
– Rebi! Hahó, Rebi!
Összerezzenek Paula hangjára. Először meg sem ismerem, ezért ösztönösen a papírjaim után kapok, mintha nagyon elfoglalna a munkám. Nem sikerül hitelesre a színjáték, így csak nevet rajtam.
– Mázlid, hogy nem a főnök vagyok – jegyzi meg. – Min merengsz ennyire?
– Semmin. Csak olyan szépen süt a nap, bűn itt az irodában kuksolni.
– Ne is mondd! – vágja rá, miközben fenekével helyet túr magának az asztalomon. – Érzem, hogy teljesen bezsongok a tavasztól. Kell egy pasi! Nekem is és neked is!
Nem vagyok oda Paula kerítőnösködéseért. Túl hamar beleéli magát mindenbe, és általában a saját ízlését próbálja rám erőltetni. Kicsit olyan, mint a gyömbér. Kis mennyiségben finom fűszert ad az életnek, de töményen senki sem akar beleharapni.
– Jut eszembe, miért jöttem – hajol hozzám közelebb. – Megvan Janka meglepetés bulijának az időpontja. Szombat 20:00 óra, a Valentinusban foglaltunk asztalt. Táncolós ruhát vegyél fel!
Ezzel a kijelentéssel talpra szökken, hogy visszasuhanjon az asztalához. Nem értem, hogyan csinálja, de mindig kiszúrja a főnököt, pedig most is háttal ült neki. A példáját követve gyorsan gépelni és kattintgatni kezdek a gépemen, ám így sem úszom meg néhány rosszalló megjegyzés nélkül.
A munkaidő végére teljesen kipurcanok. A főnök megérezhette, hogy rossz hatással van ránk az évszak, ezért egész nap járőrözött körülöttünk. De még mindig hátra van a vásárlás, mivel Jankának eddig nem vettem semmit. Annak ellenére, hogy kollégák vagyunk, nem igazán ismerem őt, csak Paula révén hívtak meg a bulijába. Mindenesetre valami márkásabb bonbon bőven megteszi az alkalomra. 
Elbuszozom a Tescohoz, majd belépek a jól ismert fotocellás ajtón. A fáradalmak után felüdít, hogy a sorok között bóklászhatok. Elsőként a kozmetikumokhoz megyek. A tusfürdőkről már csukott szemmel meg tudnám mondani, melyik márka melyik illatáról van szó, annyiszor végigszaglásztam az összeset. Van otthon belőlük vagy húsz, hogy mindig a hangulatomnak megfelelőt tudjam választani. Itt egy új körtevirágos illat, veszek belőle egyet.
Ezután átsuhanok a fűszerek között. Itt kizárólag a fantáziámra hagyatkozhatom, hogy a zárt zacskókon keresztül felidézzem a fahéj, a koriander vagy a szegfűszeg ízét. Kettőt fordulok jobbra, és megérkezem a kedvenc részlegembe, a zöldség-gyümölcsök közé. Tudom, hogy bunkóság, de mindegyikből kiveszem a legszebbet. Megtapogatom, hogy érezzem a textúráját, az illatát, és elképzelem, milyen érzéshez hasonlítana az íze. Ez az én titkos szenvedélyem.
Miután kellőképp feltöltődöm, ráveszem magam, hogy eleget tegyek a kötelezettségeimnek, és az édességsorhoz görgetem a kosaram. Bevallom, tájidegennek számítok itt, mert nem szeretem a csokoládét, különösen a mesterséges ízesítéseket, amivel időről-időre próbálják feldobni a gyártók a termékeiket. Választok valami elegáns csomagolású, drágább márkát.
– Nem értem, hogy képesek az emberek ilyen ócska csokoládékért pénzt kiadni – hallom a hátam mögül egy férfi hangját.
Rögtön megfordulok, ám az illető rám se bagózva csörtet a húspult felé. Hozzám hasonló korú és alkatú srác. Kötényt visel, a pólója hátuljára pedig az Éden Csokoládébolt logója van nyomtatva. Ismerem a helyet, a Tesco előterében levő üzletek egyike. 
Visszarakom a bonbont a polcra, miközben elhatározom, hogy igenis benézek a fickóhoz, és visszavágok, amiért a tudatos vásárlói mivoltomat meri becsmérelni.
Távolról figyelem, merre tart, majd nem sokkal utána beállok a sorba a pénztárnál. Csupa félkész kaját vesz, bizonyára agglegénymenü. Fizetés után kicsit elszöszmötölök a pakolással, nem akarok rögtön a nyomába eredni. Nem valami gyors, így a szomszédos kirakatok nézegetésével ütöm el az időt, amíg leveszi a „Rögtön jövök” táblát, és újra kinyitja a boltot.
– Jó napot! – üdvözlöm.
– Jó napot kívánok! – köszön vissza az eladók gépies szívélyességével. Meg sem rendül a látványomra, a parasztja már el is felejtette, hogy beszólt nekem. 
– Miben segíthetek? – kérdi.
Lenyelem a sértettség fémes keserű ízét, és magamra erőltetem a gyanútlan vásárló arcát.
– Egy kolleganőm születésnapjára szeretnék valamilyen bonbont venni.
– Mit szeret a hölgy? – lép a kínálathoz, és sorban elkezdi mutogatni az opciókat. – Tejcsokit, étcsokit, hagyományosat? Van rengeteg fajta töltelékesünk is. Kizárni való allergének esetleg?
– Nem tudom – felelem nemes egyszerűséggel, habár kezdem kellemetlenül érezni magam a rengeteg kérdés után. – Nem állunk olyan közeli kapcsolatban, hogy ismerjem az ízlését vagy allergénjeit.
A válaszomra csupán hetykén megvonja a vállát.
– Akkor válassza azt, amelyik magának szimpatikus. Úgyis mindenki a saját vágyait éli ki az ajándékokban.
Felbosszant a flegmaságával. Sosem bírtam, ha egy pasi ennyire nemtörődöm az ajándékozás terén. Előre sajnálom a mindenkori barátnőjét, amikor az évfordulójukra egy csokor virág helyett csavarhúzókészletet kap.
– Nem szeretem a csokoládét – jelentem ki erőszakosabban, mint terveztem. – Ajánljon valamit, maga a szakember!
A kijelentésemre végre egy kis fintor fut át az unott ábrázatán. Most már ő is úgy érezhet, mintha köménymagra harapott volna.
– Legyen szíves, ne vegye egy kalap alá az én csokoládémat azokkal a vackokkal, amiket az eddigi élete során volt szerencséje megkóstolni! Az Éden Csokoládé termékei mind mestercukrászok által tökéletesített receptek alapján készültek, a legnagyobb műgonddal formázva meg minden egyes bonbont, kizárólag minőségi alapanyagokat használva. 
Elmosolyodom. Saját magát húzta csőbe azzal, hogy ilyen gyenge reklámszöveggel állt ki ellenem.
– Sajnálom, de ennél azért eredetibb duma kell, hogy meggyőzzön. Ha akarja, megadom a marketingcég elérhetőségét, ahol dolgozom, foglalkozunk kisvállalkozókkal is.
A füle hegyéig elvörösödik. Látszik, hogy elevenébe tapintottam, és majd felrobban a méregtől. Vajon milyen ízt érezhet? Paprikát, borsot esetleg tormát? Nem derül ki. Nem válaszol, hanem elviharzik a hátsó részbe, ahonnan egy ezüsttálcára elrendezett, különböző árnyalatú és formájú falatkával tér vissza. 
– Rendben van. Ha a szavamnak nem hisz, hát kóstolja meg! Az ízek nem hazudnak.
Belenézek a szemébe, ám nem látok benne sem paprikát, sem borsot, sem tormát. Csak az elhivatottságot és szenvedélyt, amit a csokoládéja iránt érez. Egy pillanatra elfog a kíváncsiság, és megmozdul a kezem, de aztán figyelmeztetem magam, hogy elégtételt jöttem venni, nem az ízeken keresztül kacérkodni.
– Á, tudja mit? Inkább visszamegyek, és veszek egy doboz Raffaellot, azt úgyis mindenki szereti.
Nem várom meg a reakcióját, csupán elfordulok, és kisétálok a boltból. Ő sem szól utánam, ám biztos vagyok benne, hogy végig követ szúrós tekintetével, és magában a káromkodások teljes palettáját szórja rám.  

A szombat gyorsan eljön, és én máris késésben vagyok. Nem tehetek róla, nehéz megtalálni a megfelelő ruhát, ami csinos, mégsem túl elegáns, és épp csak annyira kényelmetlen, amennyit egy ilyen érdektelen buliért érdemes elviselni. 
Bekukucskálok a Valentinus ablakán, szerencsére nem keltett nagy űrt a hiányom, és már mindenki vidáman iszogat. Le sem veszem a kabátom, máris Jankához furakszom, hogy gyorsan átessek a kötelezőkön, majd lehuppanok a Paula melletti székre. 
– Hol voltál? Már túl vagyunk a pohárköszöntőn.
Majdnem belekezdek a sablonos magyarázatba, amikor meglátom csokifiút az asztal túloldalán.
– Basszus!
– Mi van? – néz oda Paula. – Ismered?
– Nem. Csak a Tescoban sikerült belekötnünk egymásba.
– Kár. Pedig helyes srác és isteni cukrász. Alig várom, hogy ehessünk a tortájából. Ezeket a bonbonokat is ő készítette – tol elém egy kistányért. – Kóstold meg!
– Most nem kérek – felelem, és ösztönösen csokifiúra pillantok. Borsónyira zsugorodom, amikor találkozik a tekintetünk. Most, hogy másodjára is visszautasítottam, úgy néz rám, mint a véres rongyra. 
– Egyébként ő kinek a kije? – kérdezem visszafogottabb hangon.
– Janka unokatestvére. Ha jól emlékszem, Rolandnak hívják. 
Roland, ízlelgetem a nevet, és felhörpintem a mostanra meglangyosodott fehérboromat. 
Egész este görcsösen igyekszem elkerülni. Nemcsak a vele való beszélgetést vagy a pillantását, de az egész létezését próbálom kitörölni, amiben a puncsos tál bizonyul a legnagyobb segítségnek. Ő azonban másképp gondolhatta a dolgot, mert amikor egy magányos percemben magyarázatot szövögettem arra, miért kell most már hazamennem, hirtelen mellettem termett.
– Üdv – szólít meg.
– Hello – köszönök vissza, és nem tudom eldönteni, hogy a puncstól vagy a szégyentől ég ennyire az arcom. – Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk.
– Én sem. Különben elmondtam volna magának, hogy Janka kedvence a kókuszos praliné. De azért a Raffelloval sem lőtt mellé.
Viccelődik. Talán mégsem utált meg teljesen.
– Miért magázódsz velem itt is, amikor majdnem egykorúak vagyunk?
– Nem leszünk pertuban, amíg meg nem kóstolja a csokoládémat – jelenti ki határozottan.
Kinevetem a gyerekes makacskodását.
– Mondom, hogy nem szeretem…
– Van valami, amit csak magának csináltam – vág a szavamba. – Tudja, két napja nagyon felbosszantott. Azóta csak azon jár az eszem, hogy kicsoda maga valójában, és mi az a forma, az az íz, amivel képes lettem volna elcsábítani.
Kíváncsian fürkészem minden rezdülését. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg tetszem-e neki, vagy a sértett hiúsága és a csokoládé iránti szenvedélye miatt csillog ilyen vadul a szeme. Apró mosolyra húzom a szám. Érdekes lesz kideríteni.
– És úgy gondolod, sikerült megtalálnod?
Nem látom, mit reagál, mert kihunynak a lámpák, hogy átadják helyüket a zenének és a táncparkett piros-kék-zöld fényeinek. Int, hogy várjak, majd az asztalokhoz megy, és a céges hűtőtáskák egyikéből kihalászik egy apró csomagot. Nehéz elhinni, hogy nemcsak az alkoholos mámor játszadozik a képzeletemmel, miközben egyre tisztábban rajzolódik ki a meglepetésem. A csomagolás kiábrándítóan pőre, csupán némi celofán, aranyszínű szalaggal átkötve, a fények táncában mégis úgy érzem, ez a leghatásosabb reklám, amit valaha láttam. 
Nem adja oda, helyette féltő gonddal elkezdi maga kibontani. Már nem kérdez vagy erősködik, a siker biztossága vezeti ujjait. Közelebb lép hozzám, szabad kezével elsimít egy tincset a fülemről, és a zenét túlkiabálva ennyit mond:
– Sajnálom, hogy az édességsoron olyan tapló voltam.
Szóval végig tudta, ki vagyok, és abban a reményben hordozta magával ezt az apróságot, hátha a véletlen újra összesodor minket. Nincs több ellenállás. Meg akarom kóstolni az egész lényét, az érzéseit, amit ebbe az egyetlen falatba sűrített. 
Magamhoz húzom a kezét. Az ujjbegye finoman az ajkamhoz ér, ahogy a bonbont a nyelvemre ejti. Elevenembe hat az élmény. Rögtön felismerem, hogy ezt ízt keresem hetek óta. Az álmom ízét. Nem olyan, mint a bolti tejcsokoládé, puha és omlós, akár egy bájos kisfiú, hanem sötét és kemény, keserű mégis csöppnyit édes, mint egy igazi férfi. Mint ő – pillantok a szemébe.
Hatalmába kerít a mohóság. Még többet akarok belőle, de türtőztetem magam. Először meg kell tudnom a nevét ennek a csodálatos érzésnek, hogy örökre emlékezhessek rá.
– Mi van benne?
Most először látom mosolyogni, és akár a csokoládé a számban, én is elolvadok. Újból a fülemhez hajol, és alig hallhatóan válaszol:
– Ugyanaz, mint benned. 81% kakaó.

2017. július 11., kedd

Írói blokk

- Fordítás Nancy Kress: Characters, Emotion & Viewpoint könyvéből.

Az írás talán egyik legnagyobb akadálya az öntudat. Többféle káros alakot ölthet:
- Úgy érzed, csodálatos prózát kell írnod, vagy nincs értelme az egésznek. Vagy még rosszabb: már az első kéziratnál zseniálisat akarsz alkotni, különben nem vagy "valódi író".
- Úgy érzed, észben kell tartanod minden írástechnikai szabályt és útmutatót, hogy jól végezd a munkád.
- Rendszeresen összehasonlítod az írásaidat a nagyokkal: Tolstoy, Austen, Hemingway; vagy más irodalmi példaképekkel.
- Minden bekezdésnél megkérdezed magadtól, hogy a megfelelő módon készíti-e elő a könyv hátralevő részét.
Bármelyik a felsoroltak közül hatásosan megbéníthatja az írót. Ha magadra ismertél, valószínűleg a poklot éled át írás közben. Azonban a négy személyiség – karakter, író, olvasó és szerkesztő – megfelelő időben való használata, segíthet elkerülni a felesleges frusztrációt.

Bízz az ösztöneidben
Az első lépés a szorongás elkerülésére, ha megfeledkezel arról, hogy író vagy, és csak belebújsz a karakter bőrébe. Gondolkodj, érezz, láss, ahogyan ő tenné.
Ezután legyél az író, de az egód nélkül. Érezd át a jelentéktelenségedet, hiszen csak egy csatorna vagy, akin keresztül a karakter megjelenhet az oldalakon. Írd meg az első kéziratot, tedd magadévá a karakter látásmódját, beszédstílusát és viselkedését, majd vesd papírra. Mindegy, milyen ritmus szerint dolgozol, a lényeg, hogy bízz az ösztöneidben, és hagyd a tudatalattid kibontakozni.
A harmadik lépés, hogy legyél te az olvasó. Még mindig háttérbe kell szorítanod magadat, de most a karaktered helyett az olvasó szemével kell nézned a kéziratodat. Olvasd úgy az első mondatot, mintha sohasem láttad volna azelőtt, mintha nem tudnád, mi következik. Milyen képet vált ki benned? Olyat, amilyet szerettél volna?

Egy példával lehet szemléletesebbé tenni ezt a kérdést:
A vészcsengő felharsant, és Russ hirtelen felriadva, kilendítette lábait az ágyból. Egy pillanatig maga elé bámulva ült, majd a nadrágjáért nyúlt. 
- Terry! Terry! – kiáltott. – Kelj fel! Tűz van!
A szoba túloldalán Terry már mozgásba lendült. Mindketten kifutottak az ajtón.

Tegyük fel, hogy ez a nyitányod. Mit láttak eddig az olvasóid? Nem hinném, hogy azt, amit te. Valaki otthonában vagyunk vagy egy tűzoltóállomáson? Ez a gyakorlott mozdulatsora a hivatásos tűzoltóknak vagy a pánikszerű reakciója egy férjnek és egy feleségnek? Terry Russ felesége, kollégája? Terry nő vagy férfi? Az író tudja minderre a választ. Sokkal részletesebben látja a jelenetet, mint ahogy papírra vetette. Az olvasó szemszögével nézve az író ki tudja szúrni az ilyen eltéréseket.

Íme egy lehetséges javítás:
A vészcsengő felharsant, kitöltve a tűzoltóállomást rikácsoló, szüntelen zajjal. Russ hirtelen felriadt, és kilendítette lábait az ágyból, de aztán elpazarolt egy értékes pillanatot álmos pislogással. Hol van egyáltalán? Persze, az első napja a munkahelyén… és tűz van! A nadrágja után kapott, és pillanatnyi zavarát kiabálással próbálta kompenzálni:
- Terry! Terry! Kelj fel! Tűz van!
A szoba túloldalán kolléganője már mozgásba lendült. 
- Higgadj le, kölyök, és húzd fel a nadrágod!
Mindketten az ajtó felé rohantak, Terry – Russ bosszúságára – lényegesen előrébb tartott nála.

Most már látjuk, hol vagyunk, kik ezek az emberek, és egy kis szeletet kaptunk a személyiségükből is. Ha az író sosem vált volna tudatosan az olvasóvá, nem vette volna észre, milyen szegényes volt az első verzió.
Az utolsó fázis ebben a kaméleon játékban, ha az író a kritikussá válik. Fontos, hogy a belső szerkesztőd eddig a pontig ne bukkanjon fel. Megírtad a regényed (vagy fejezetet, vagy jelenetet), és újraírtad, mint az "olvasó". Most, hogy már van valami anyagod, amivel dolgozhatsz, ideje a kritikus énedet a porondra hívni. Ha ezt korábban teszed, lebéníthatod a belsődből fakadó szóáramlatot. Ha pedig sosem hívod elő, az írásodból nem hozod ki a maximumot.
A belső kritikust bizonyos megfontolásokkal kell használni. Jó szolgálatot tesz a hiányosságok kiszúrásában, de értelmetlen arra használni, hogy a nagyokhoz hasonlítsd magad. A cél, hogy fejleszd a prózád, nem az, hogy lerombold az önbizalmadat.

Röviden néhány kérdés, amit érdemes feltenned magadnak, miközben a jelenetedet szerkeszted:
- Van-e a jelenetnek érdekes kezdése?
- Tudjuk, hogy hol vagyunk, mikor, és kinek a nézőpontjában? Tudsz pontosítani a részleteken vagy a helyzeten?
- Folytonos a nézőpont, nincs benne ugrálás?
- Van a jelenetnek célja? Megváltozik valami a jelenet végére? Ez a valami lehet egy karakter, aki új információról szerez tudomást, választás elé kerül, bonyolódnak a problémái, új ismeretségre tesz szert stb.
- Hozzátesz ez a jelenet a regény egészéhez?
- Úgy végződik a jelenet, hogy tovább akarjuk olvasni?
- A megjelenés, a cselekvés, a párbeszéd és a gondolatok segítenek jobban megismerni a karaktert? Tudsz pontosítani a részleteken?
- Őszinték az érzelmek, vagy erőltetettnek tűnnek? Elég komplex ahhoz, hogy hitelesen reprezentálja a karaktert és a világ működését?
- A párbeszédek természetesnek hatnak? Hitelesek a karakter szájából?
- Átvizsgáltad a mondataidat, és kiszűrtél minden nyelvtani hibát, fals szóhasználatot, klisét, felesleges szót és mondatot?
- Szereted a jelenetedet? Ha nem, fogalmazd meg, miért. Ki lehet javítani a problémát?

Sok író számára nehézséget jelenet az ugrálás az író és a belső szerkesztő között. Természetesen nem kötelező menet közben minden jelenetet kielemezni, akinek úgy kényelmesebb, nyugodtan összevárhatja, míg az első kézirat egésze elkészül.

Külső olvasó és külső kritikus
Van még egy módja az olvasóvá és kritikussá válásnak: ha egy külső személyt kérünk fel rá.
A bétaolvasó nagy segítsége lehet egy írónak. Külső szemként könnyebben fel tudja tárni a hibákat. Érdemes azonban megfontolnod, kinek a véleményére adsz. Egy rossz tanácsadó alááshatja az önbizalmadat, és rosszabbá teheti a történetedet, mint mielőtt "segíteni" kezdett.
Akkor ki a megfelelő személy? Hacsak egy olvasóra vágysz, a követelmények az alábbiak:
- Valaki, aki objektív tud lenni, és nem álltok személyes kapcsolatban. A rokonok, barátok inkább bátorítóak szoktak lenni, mintsem őszinték.
- Valaki, aki sokat olvas a műfajodban, és szereti is.
- Valaki, aki elég őszinte ahhoz, hogy írjon a margóra ("Itt unatkoztam." vagy "Nem értem, mi történik." vagy "Ez jó!").
- Valaki, akinek a mércéje se nem túl alacsony ("Minden jó volt") se nem túl magas ("Az egész csapnivaló.")
Ha találsz a kritériumnak megfelelő olvasót, becsüld meg. Hívd meg ebédre. Lepd meg egy tiszteletpéldánnyal. Tudasd vele, hogy milyen fontos szolgálatot tesz számodra.

Ha kritikusra van szükséged, a követelmények még szigorúbbak. A fentieken felül nem elég, ha kiszúrja a zökkenőket, tanácsot is kell adnia, hogyan lehetne kijavítani őket. Ez általában egy másik írót jelent. Lelőhelyük az íróiskola és írócsoport. Az íróiskola, amit egy oktató vezet, az írócsoport pedig önsegítő sorstársak gyülekezője. Bármelyiket választod fontos szempont, hogy a kritika, amit kapsz, pont annyira hasznos és megbízható, mint az emberek, akik adják.
Ahhoz, hogy jó íróiskolát találj, kezdd az oktatóval. Nézz utána a munkásságának, hisz ha maga sem tudott egy kiadható történetet megírni, mi alapján mondja meg neked, hogyan csináld? Viszont a legjobb oktatótól sem várhatod el, hogy a semmiből zsenit faragjon belőled. A tehetséget, kemény munkát és tudásvágyat neked kell biztosítanod. De az építő kritika segíthet rávilágítani a gyengeségeidre, ami alapján jobbá teheted az írásodat. Szintén sokat profitálhatsz az osztály többi tagjából. A többségük csak olvasóként fog funkcionálni, de néhányan elég jók lehetnek a kritikusi szinthez. Azonban akárcsak az írócsoportokban itt is érdemes a kritikát fenntartásokkal kezelni, és csak azokat megfogadni, amik valóban használhatónak tűnnek.

Siker és élvezet
Nem kell élvezned az írást ahhoz, hogy jól írj; sok író gyűlöli a folyamatot. Ha viszont élvezed az írást, nagyobb valószínűséggel fogsz leülni, és valóban írni. Szóval, hogy lehet a procedúrát élvezetesebbé tenni? Van néhány egyszerű és kevésbé egyszerű módszer:
- Tapasztald ki, milyen tevékenységek terelik a megfelelő mederbe az elmédet: futás, egy csésze kávé, keresztrejtvény fejtés, a kedvenc íród olvasása. Szánj ezek valamelyikére húsz percet, mielőtt írni kezdesz.
- Dolgozz a természetes biológiai órád szerint. Ha reggel vagy aktívabb, kelj egy órával előbb, és írj. Ha éjszakai bagolynak születtél, várd meg, míg a lakótársaid elalszanak.
- Írj egy keveset mind nap, vagy majd minden nap, ahelyett, hogy 10 órás maratonra kényszerítenéd magad szombaton. Szüntesd meg a nyomást. Könnyebb egy oldalnak nekiindulni, mint hétnek.
- Jutalmazd meg magad, miután írtál.

A legfontosabb dolog mégis, a hozzáállásod a karaktereidhez. Az írás sokkal élvezetesebb, ha érdekelnek téged, és a részeddé válnak. Lépj bele az életükbe, ahelyett, hogy csak magaddal foglalkozol ("Jól csinálom? Elég lesz a kiadáshoz? Hol fogom reklámozni?"), és az egész írásfolyamat könnyebbé, érdekesebbé és kifizetődőbbé válik.
Karakterek, érzelmek, nézőpont. De az övék, nem a tiéd.

2017. június 29., csütörtök

Nancy Kress: Characters, Emotion & Viewpoint

Cím: Characters, Emotion & Viewpoint: Techniques and Exercises for Crafting Dynamic Characters and Effective Viewpoints

Szerző: Nancy Kress

Kiadó: Writer's Digest Books, 2005

ISBN: 1582976813, 9781582976815

Terjedelem: 240 oldal


Bevezetés
A Characters, Emotion & Viewpoint nem kecsegtet meglepetésekkel. Pont azt adja, ami a címben meg van határozva, se többet, se kevesebbet.

Bibliográfia
Nancy Kress 1948-ban született az Amerika Egyesült Államokban. Science fiction íróként szerzett hírnevet. 27 regény, 3 írástechnikai könyv és száznál több novella szerzője. Leghíresebb művei: Beggars in Spain; After the Fall, Before the Fall, During the Fall; Characters, Emotion & Viewpoint; Beginnings, Middles and Ends; továbbá a magyar fordításban is elérhető Váltóláz és Eskük és csodák.

Tartalomjegyzék
1. fejezet – Karaktertípusok – A szereplőgárda felállítása
2. fejezet – Karakterek bemutatása – Az első benyomás számít
3. fejezet – Az igazi én – Kicsoda is valójában?
4. fejezet – A túlkomplikált karakter – Egy katasztrófa vagyok!
5. fejezet – Változás a karakterben – Ha tudtam volna akkor
6. fejezet – Protagonista a zsánerirodalomban – Szeretőtől az űrhajó kapitányig
7. fejezet – Vicces karakterek – A kocka el van vetve
8. fejezet – Beszélgetés az érzelmekről – Párbeszéd és gondolatok
9. fejezet – Érzelmek sugallása – Metafora, szimbólum és érzékszervek
10. fejezet – Speciális érzelmek – Szerelem, harc és halál
11. fejezet – Frusztráció – A történetírás leghasznosabb érzelme
12. fejezet – Nézőpont – Kinek az érzelmeit osszuk meg?
13. fejezet – Első személy – A saját szememmel láttam
14. fejezet – Harmadik személy – Látja Dicket futni
15. fejezet – Mindenható nézőpont – Istent játszani
16. fejezet – Mindent összerakni – A negyedik személyiség

Ami nem tetszett
Számomra elég jellegtelen volt a stílus. Az írónő kedvesen végigvezet minket a témákon, de nem találkoztam olyan emlékezetes gondolatokkal, amire felkaptam volna a fejem (idézetnek valót is alig találtam). Igazából sok bemutatott problémakör józan paraszti ésszel és egy kis odafigyeléssel könyv nélkül is kiküszöbölhető.

Ami tetszett
A címadó karakterek, érzelmek, és nézőpontok hármasát részletesen kivesézi. Nem hagy megválaszolatlan kérdéseket az olvasóban, és külön felhívja a figyelmet, hogy egy-egy témakör esetében mire kell odafigyelni. A fejezetek végén pedig gyakorlófeladatokon keresztül lehet kipróbálni a tanultakat.

Kedvenc idézet
Many books that sell well are not, according to many critics, particularly well written. But—and this is an enormous caveat—they have something else that makes people eager to read them. That something may be an exciting story, sympathetic characters, breakneck pace, or fantasy-fulfilling situations.
If any—or all of these—capture public interest in your book, the truth is that it doesn't matter if your prose is rough. This may be a disheartening truth, but truth it is. Grace Metalious, author of Peyton Place, put it with disarming bluntness: "I may be a bad writer, but a hell of a lot of people have bad taste."

/Sok népszerű könyv, legalábbis a kritikusok szerint, nincs különösebben jól megírva. De – és itt van a lényeg – van bennük valami, amivel bevonzzák az olvasót. Ez a valami lehet egy izgalmas sztori, szimpatikus szereplők, nyaktörő fordulatok vagy képzeletet túlszárnyaló helyzetek.
Ha bármely – vagy az összes ezek közül – felkelti az érdeklődést a könyved iránt, akkor nem számít, ha a prózád nyers. Lehet, hogy ez az igazság elszomorító, de így van. Grace Metalious, a Peyton Place szerzője fogalmazta meg ezt a maga szókimondó stílusával: "Lehet, hogy rossz író vagyok, de a fenébe is, egy rakás embernek rossz az ízlése."/

Összegzés
Azoknak ajánlanám, akik kifejezetten a karakteralkotás, az érzelmek kezelése vagy a nézőpontválasztás problémáival küzdenek. Mivel a könyv mindenre kiterjed a három témakörön belül, az ember biztosan rátalál a saját hiányosságaira, és tudja korrigálni a hibát. 

Értékelés: 6/10